Dr. Csizmazia Darab Józsefre emlékeztünk Balatonfüreden
NAIK SZBKI – 2018. március 12., hétfő, 15:30

A Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet egyik legtermékenyebb szőlőnemesítőjére, Dr. Csizmazia Darab Józsefre emlékeztünk szülővárosában Balatonfüreden, a születésének 100. évfordulójára szervezett Csizmazia emlékév 1. rendezvényén. A NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége és a Balatonvin Borlovagrend szervezésében, nagyszámú érdeklődő vett részt a megemlékezés programjain. Az előadások előtt az emlékév szervezőbizottságának elnökeként, Dr. Májer János tájékoztatta a jelenlévőket a Csizmazia emlékév programjairól. A füredi emlékkonferenciát követően, április 13-án nemzetközi borverseny lesz Kecskeméten a NAIK SzBKI Kecskeméti Kutató Állomásán, Dr. Csizmazia Darab József által nemesített szőlőfajták boraiból. A borverseny ünnepélyes eredményhirdetésére május 16-án az FM Darányi Termében szervezendő tudományos konferencián kerül sor.

A balatonfüredi rendezvényen először Pálffy Károlyné Balatonfüred Város Településfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának elnöke emlékezett meg Dr. Csizmazia Darab Józsefről, a város díszpolgáráról, felidézve életének Balatonfüredhez kötődő időszakait.

Pernesz György a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának osztályvezetője, Jóska bácsi fajtáiról, azok állami elismeréséről tartott egy átfogó előadást. Megtudhattuk, hogy a Bianca fajta nemcsak a szaporításokban szerepel kimagasló arányban, de mára Magyarország legnagyobb területen termesztett fehér borszőlőfajtájává lépett elő. Az előadó felhívta a figyelmet Dr. Csizmazia Darab József, utóbbi időben egyre népszerűbbé váló vörösbor szőlőfajtáira, melyekből a Turán és a Néró jelentős sikereket ért el.

Csegezi Tamásné „Magyarország borvidékei bélyegeken” című előadásában bemutatta azt a Csizmazia Darab József kezdeményezésére és aktív közreműködésével megvalósult, világviszonylatban is páratlan munkát, aminek az eredményeként Magyarország összes borvidéke, egy-egy jellemző szőlőfajtával megjelent bélyegen is.

Jóska bácsi filatelista munkásságából, ifj. Csizmazia Darab József jóvoltából egy kiállítás is bemutatásra került a megemlékezésen.

A rendezvény keretében, az emlékülés résztvevői megkoszorúzták a református temetőben felállított „Nagy elődeink” emlékoszlopát, amelyen Dr. Csizmazia Darab József neve is szerepel. A NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet nevében Dr. Hajdu Edit tudományos főmunkatárs és Dr. Májer János intézetigazgató koszorúzott. Az emlékezés koszorúit elhelyezték még a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége, a Balatonvin Borlovagrend és a Csizmazia család jelenlévő képviselői.

A rendezvény záró programjaként Koczor Kálmánnak, a Balatonvin Borlovagrend nagymesterének szervezésében, a jelenlévők egy borbemutató keretében a Csizmazia fajtákból borokat kóstolhattak a Balatoni Borrégióból.

 

Programajánló

2018. szeptember 21., péntek, 10:00
Helyszín: NAIK GYKI Újfehértói Kutató Állomás 4244 Újfehértó Vadastag 2.
2018. szeptember 22., szombat
Helyszín: NAIK - Halászati Kutatóintézet (HAKI) 5540 Szarvas Anna-liget utca 35.
2018. szeptember 28., péntek
Helyszín: NAIK - Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) 2100 Gödöllő Tessedik Sámuel u. 4.
2018. szeptember 28., péntek, 09:30
Helyszín: MTA Irodaház 1051 Budapest Nádor u. 7., fsz. 29. sz. terem