Hírek

Nyerteseket hirdettek a Nemzeti Agrártehetségek versenyében

2020. január 10., péntek, 08:44

2019 őszén Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdetett pályázatot az agrárterületeken tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. A fejenként 1,5 millió forint elnyerhető díjat három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató kapta az idén.

A technológia oldja fel az ellentmondásokat - interjú Gyuricza Csabával

2020. január 3., péntek, 12:07

A mai magyar agráriumban fontos a támogatások jelentette biztonság, de talán túlságosan is nagy súllyal esik latba a gazdák gondolkodásában ez a forrás – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója a Magyar Mezőgazdaság agrárgazdasági szaklapnak adott interjújában.

Tények és összefüggések: Szabó Jenő kapta idén az Adorján János-díjat

2019. december 12., csütörtök, 09:07

A Magyar Mezőgazdaság hetilap első főszerkesztőjének nevével fémjelzett díjat idén az elismert agrárközgazdász-szakember, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. kiváló külsős szerzője kapta. Az ünnepélyes díjátadóra a gödöllői Grassalkovich-kastélyban került sor.

A tanyára kalauzolja el a gyerekeket a NAIK új mesekönyve

2019. december 9., hétfő, 11:04

Újabb mesekönyvvel bővült a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ „Tanulj játékosan az agráriumról” sorozata. A Tanyakaland – Kis barátok nagy küldetésben 2. című mesekönyv az állattartással, a tanyasi élettel ismerteti meg a gyerekeket, a modern megoldásoknak köszönhetően pedig a mese részletei online animációkban is megelevenednek. A mesekönyvet december 6-án mutatták be a készítők a Mikulásgyárban.

Partnerség a GMO-mentes Magyarországért Egyesület és a NAIK között

2019. december 9., hétfő, 10:09

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ alakulása óta prioritásként kezeli a magyarországi GMO-mentes élelmiszerlánc kialakítását, ennek megfelelően a NAIK évek óta aktív szakmai kapcsolatot ápol a GMO-mentes Magyarországért Egyesülettel, amely kapcsolat ezúttal már formális kereteket is meghatározzák – fogalmazott Dr. Gyuricza Csaba a NAIK főigazgatója.

Alkalmazkodás a változó körülményekhez

2019. december 9., hétfő, 09:52

A mai agrárkutatásnak és innovációnak az az egyik legfontosabb feladata, hogy olyan alkal­maz­­kodó stratégiákat dolgozzon ki az ágazat minden területén: a növénytermesztésben, az erdé­szet­ben, az állattenyésztésben, a ker­té­szet­ben, ami lehetővé teszi, hogy új technológiák és növényfajták bevezetésével alkalmazkodjunk a megváltozó feltételekhez, nyilatkozta az Innotéka magazinnak Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója. A hangsúly az alkalmazkodáson van, ahogy mindig is azon volt a hazai mezőgazdaságban.

Együttműködés a Fruitveb és a NAIK között

2019. november 29., péntek, 13:57

Egerben tartja kétnapos évzáró konferenciáját a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az idei tapasztalatok összegzése, értékelése és a tervezés mellett a rendezvény első napján tették hivatalossá a szervezet már eddig is élő együttműködését a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal és a Szent István Egyetemmel az ágazat versenyképességének javítására.

Fásítani csak szakszerűen!

2019. november 27., szerda, 13:39

Az Országfásítási Programhoz csatlakozva a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ mintegy 1500 fős dolgozói létszámával megegyező mennyiségű facsemete ültetését végezte el sarródi kutatóállomásán, ahol nem csupán a fásítás fontosságára, hanem annak szakszerű elvégzésére is fel kívánták hívni a figyelmet a NAIK szakemberei.

Retorikai Európa-bajnoktól tanulhattak a NAIK fiatal kutatói

2019. november 27., szerda, 12:00

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ fiatal kutatói az idei csapatépítő tréningjük egyik állomásaként Szűcs László (https://www.beszedguru.hu/) retorikai Európa-bajnoktól tanulhattak arról, mi is a sikeres előadás titka.

Sok magyar növényfajta jól alkalmazkodik a trópusi körülményekhez

2019. november 19., kedd, 14:30

Nagyon sok olyan szántóföldi növény, vagy zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedd reggel az M1-en. A műsorban arról beszéltek, a tervek szerint nyolc afrikai országban alakítanak ki mintafarm-hálózatot, ennek első lépéseként Ghánában már több farm is működik.