Tárgyalások Malajziában – erősödő délkelet-ázsiai kapcsolatok
NAIK – 2018. december 3., hétfő, 08:47

Dr. Gyuricza Csabát Malajziában fogadta az ország mezőgazdasági és agráripari minisztere, tárgyalt a Malajziai Agrárkutatási és -Fejlesztési Intézet (MARDI) főigazgatójával, valamint megbeszélést folytatott a Malaya Egyetem Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutató Központ (CEBAR) vezetőjével és a Putra Malaysia Egyetem (UPM) rektorhelyettesével.

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója november végén hivatalos látogatást tett Malajziában, a delegáció további két tagja, Balla István és Kovács Gergő Péter egyetemi adjunktusok (SZIE), a NAIK munkatársai voltak.

A főigazgató és Dato' Salahuddin bin Ayub malajziai mezőgazdasági és agráripari minisztere közötti egyeztetés során bemutatásra kerültek a NAIK által az ASEAN (Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége) régióban futó projektek, illetve közös kutatások. A miniszter élénk érdeklődést mutatott a rizsnemesítéssel és a talajjavítással, talajgazdálkodással, valamint műtrágyázással kapcsolatos indonéziai, Fülöp-szigeteki és vietnami magyar tapasztalatokkal kapcsolatosan, a NAIK főigazgatója pedig részleteiben ismertette a központ Laoszban elért sikereit, továbbá javaslatot tett egy együttműködési megállapodás kidolgozására a NAIK és a MARDI között. Dato' Salahuddin bin Ayub miniszter reményét fejezte ki, hogy Magyarország kiállítóként részt tud venni a 2020. évi MAHA kiállításon, mellyel jelentősen növelni tudná agrártermékeinek népszerűsítését és értékesítési lehetőségét az országban, illetve az ASEAN régióban is. - A MAHA mezőgazdasági, kertészeti és agroturisztikai szakkiállítás Ázsia egyik legnagyobb ágazati eseménye. A több mint 170 hektáron elterülő expón az idei évben 13 pavilonban 1500-nál is több kiállító vett részt, a 11 napos rendezvényre 3,2 millió látogatót vártak a szervezők.

A magyar delegációnak Datuk Dr. Mohamad Roff bin Mohd Noor – a Malajziai Agrárkutatási és –fejlesztési Intézet (MARDI) főigazgatója ismertette a MARDI történetét, mely jövőre fogja ünnepelni fennállásának 50. évfordulóját. A központi kormányzat által támogatott – a 2019-es költségvetésben 47 millió ringgit (10 M EUR) kutatási és 205 millió ringgit (43 M EUR) működési forrással gazdálkodó – intézet jelenleg 7000 hektár területen végzi munkáját 2700 munkatárs és 550 kutató közreműködésével. Az intézet számos területen folytat kutatásokat az agrárium teljes vertikumában, emellett pedig technikai segítségnyújtással, üzleti és pénzügyi tanácsadással, magbankkal és IKT megoldásokkal segíti a helyi gazdálkodókat. A különböző rizsfajták nemesítése mellett a malajziai fél részéről komoly érdeklődés volt tapasztalható az egyre többször gondot jelentő szárazsággal kapcsolatos kihívások kezelése tekintetében, valamint a magyarországi magbankokkal kapcsolatban.

Dr. Gyuricza Csaba főigazgató kifejtette, hogy a NAIK számos országgal (Laosz, Vietnam, Fülöp-szigetek, Indonézia) alakított már ki együttműködést az ASEAN térségben, elsősorban rizsnemesítés, precíziós és a klímaváltozás okozta nem kedvező környezetben való gazdálkodás területén. Ugyanakkor a NAIK-nak jelenleg Malajziával nincsenek intézményi kapcsolatai, ezért a delegáció látogatásának fő célja kifejezetten a malajziai kapcsolatok kiépítése, az együttműködési területek beazonosítása. Gyuricza Csaba a magas szintű kapcsolatok elmélyítésének érdekében egy magyarországi látogatásra kérte fel partnerét, továbbá felajánlotta egy oktatási és kutatási együttműködés kidolgozását a két kutatóközpont között.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.