Stratégiai megállapodást kötött a NAIK és a Szent István Egyetem
AM Sajtóiroda – 2018. november 28., szerda, 08:27

Folytatódik a Nagy István agrárminiszter által 2018 júniusában meghirdetett Gödöllői Program - amelynek legfőbb célja, hogy megújítsa a hazai agrárszakképzést, kutatást és felsőoktatást, ezáltal tovább fokozza az elmúlt 8 esztendőben a kibocsátását 50 százalékkal növelő magyar agrárium versenyképességét.

Fotó: Pelsőczy Csaba
 

A dokumentumot a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) részéről Gyuricza Csaba főigazgató, a Szent István Egyetem részéről pedig Palkovics László rektor látta el kézjegyével. A megállapodás kitér az agrárium minden területére, ennek értelmében a két intézmény a jövőben kiemelt figyelmet szentel többek között a precíziós gazdálkodási, állattenyésztési, halgazdálkodási, műszaki, kertészeti és szőlészeti, élelmiszertudományi és vízgazdálkodási területeken történő hazai tudományos munka erősítésének – a két intézmény közötti együttműködés újjászervezésének. A NAIK kutatói a jövőben intenzíven részt vesznek a BSc és MSc hallgatók elméleti és gyakorlati képzésében és törekednek a pályázati lehetőségek széleskörű kihasználására. Az agrárkutatási központ betekintést enged mindennapos szakmai munkájába, továbbá fogadja és előnyben részesíti a tantárgyi gyakorlatokra jelentkező SZIE hallgatókat.

Nagy István agrárminiszter az eseményen kijelentette, hogy az Agrárminisztérium stratégiai célja a generációváltás a mezőgazdaságban ezért, ebben a szellemben hozták létre a Gödöllői Programot. Ezzel az agrártárca támogatja a korszerű tudás gyakorlatba ültetését, a precíziós gazdálkodás elterjedését, a klímaváltozással kapcsolatos feladatok hatékony ellátását, valamint a kedvezőtlen adottságú területek földhasználatát - tette hozzá a miniszter.

Fotó: Pelsőczy Csaba
 

Gyuricza Csaba főigazgató felszólalásában kifejtette, hogy új korszakot kíván nyitni a tudásalapú hazai agrárium megszervezésében, amelynek egyik fontos mérföldköve a mai nap. A cél, hogy ne csak adottságainkban és lehetőségeinkben, hanem teljesítményünkben is meghatározó és megkerülhetetlen európai szereplők legyünk, ehhez pedig a legmagasabb szintű tudományos hátteret kell felsorakoztatni az agrárszakpolitika mögött.

Palkovics László rektor az aláírást követően hangsúlyozta, hogy az Egyetemen folyó kutatás-fejlesztési projektek elősegítik többek között a tudásalapú és versenyképes agrárium kiépítését a gazdasági-társadalmi fejlődés érdekében. A sikeres együttműködés lehetőséget kínál a felsőoktatás és a tudomány területén még több közös kutatási projekt megvalósítására.

 

 

Programajánló

2019. február 22., péntek, 10:00
Helyszín: MTA Irodaház 1051 Budapest Nádor u. 7., fsz. 29. sz. terem
2019. február 26., kedd, 09:30
Helyszín: NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet - Kecskeméti Kutató Állomás 6000 Kecskemét Katona Zsigmond u. 5.
2019. február 27., szerda, 15:00
Helyszín: Viski Károly Múzeum - Kalocsa 6300 Kalocsa Szent István Király út 25.