2018. szeptember 22-én a NAIK Halászati Kutatóintézetben megrendezésre került az I. Agrár-Horgász Kupa és Családi Nap, amelyre az agrárszektor résztvevői közül közel 150-en ellátogattak.

A rendezvényt Halasi-Kovács Béla intézetigazgató nyitotta meg, melyet Dr. Nagy István agrárminiszter és Dr. Gyuricza Csaba, NAIK főigazgató köszöntője követett. A megnyitók után kezdetét vette a horgászverseny, és a halételfőző verseny. A horgászversenyen a használt technikától függően lehetett „profi”, és „amatőr” szektorban indulni. A versenyen összesen 17 versenyző mérte össze tudását és szerencséjét. A főzőversenyen az indulók választhattak a ponty, az afrikai harcsa, és a kecsege halfajok közül. A finomabbnál finomabb ételeket Forschner Rudolf mesterszakács, Simkó József, a Fehérasztal Lovagrend tagja, és Dr. Szűcs István, a MA-HAL általános elnökhelyettese értékelte. A háromtagú zsűrinek több, mint 20 halételt kellett bírálnia. A versenyek mellet sem a gyerekek, sem azok nem unatkoztak, akik a horgászatban, és a főzésben sem lelik örömüket, ugyanis a gyerekeknek egész nap lehetőségük volt ismeretterjesztő játékokkal játszani, melyet a Körös-Maros Nemzeti Park és a Herman Ottó Intézet biztosított, illetve ők is kipróbálhatták magukat a horgászat területén. A nap folyamán a vendégeknek lehetőségük nyílt megtekinteni a próbahalászatot és megismerkedhettek a dobóhálózás technikájával. A rendezvény színvonalát mindemellett a Szent András Sörfőzde sörbemutatója, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Kecskeméti Kutatóállomásának bor-, must- és szőlőkóstolója, és a Halkolbász Lovagrend látványtöltése emelte.
Halételfőző verseny
Ponty kategória | |
I. hely | Ecsegfalvi Halgazdaság - KHESZ |
II. hely | NAIK HAKI |
III. hely | Tógazda Zrt. |
Afrikai harcsa kategória | |
I. hely | NAIK Gabona Kutató |
II. hely | Békés Megyei Kormányhivatal |
III. hely | NAIK Központ |
Kecsege kategória | |
I. hely | NAIK MKSZN - NAIK GYKI |
II. hely | Ecsegfalvi Halgazdaság - KHESZ |
Különdíj kategória | NAIK ÖVKI |
Horgász verseny
Profi kategória | |
I. hely | Szpisjak Zoltán |
II. hely | Szilvási Szilárd |
III. hely | Molnár József |
Amatőr kategória | |
I. hely | Bachar Róbert |
II. hely | Szóráth Zoltán |
III. hely | Farkas Sándor |
A Belügyminisztérium Különdíja "Legnagyobb hal" kategória | |
Farkas Sándor |
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
Közel négyszázmillió forintos uniós támogatás segítségével 19 halastavat alakítottak ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézetben (HAKI) Szarvason - jelentették be kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.