Megalakult a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság
AM Sajtóiroda – 2019. július 1., hétfő, 15:09

Csak úgy lehetünk versenyképesek, ha az agrárium minden szereplője lépést tud tartani a változásokkal - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság alakuló ülésén, hétfőn a parlamentben. A Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATaB), tagjának javasolta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Dr. Gyuricza Csabát, a NAIK főigazgatóját, aki kinevezését Dr. Nagy István agrárminisztertől vehette át.

A miniszter az eseményen arra emlékeztetett, hogy rendkívül fontos, hogy igazodjunk a magyar vidék változásaihoz, figyeljük az érzékeny területeit és vele együtt fejlődjünk.

Nagy István hozzátette: az Agárminisztérium mindent megtesz azért, hogy az agrárium megújuláshoz szükséges eszközöket és feltételeket biztosítsa. Bevezettük a Digitális Jólét Programot, és még idén elindulhat a Digitális Agrárstratéga. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a fiatalokról, akiknek bevonása az agrárium jövője szempontjából megkerülhetetlen – emelte ki a tárcavezető. Hangsúlyozta: már folyamatban van egy generációváltás elősegítését célzó szakpolitikai program kidolgozása és nagy hangsúlyt fektetünk a szakképzésre, amely az Agárminisztérium számára kiemelten fontos szereppel bír, hiszen a tárca jelenleg a harmadik legnagyobb intézményfenntartó a szakképzés rendszerében.

Nagy István arról is beszélt, hogy az intézkedések csak akkor lehetnek valóban eredményesek, ha képesek vagyunk átadni az információkat: ha segítünk eligazodni a gazdáknak a támogatások világában, megkönnyítjük az adminisztrációt, és megfelelően tájékoztatjuk a fiatalokat az agráriumban rejlő lehetőségekről.

Kiemelte: ebben a közvetítésben rejlik a vidékfejlesztésben dolgozó szaktanácsadók felbecsülhetetlen szerepe, ami összekapcsolja a gazdákat a megfelelő intézményekkel és eljárásokkal. A tárcavezető örömét fejezte ki, hogy a szaktanácsadás megerősödéséhez, hatékonyságának növeléséhez az újonnan megalakult szakmai grémium is hozzájárul.

Az eseményen Jakab István, a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATAB) elnöke kifejtette: ebben a felgyorsult világban a legfontosabb feladat, hogy az új információk minél hamarabb a gazdák rendelkezésére álljanak. Hozzátette: minden lehetőség adott, hogy a testület stabil és erős hátteret biztosítson az ágazat szereplői számára.

A NATAB a magyar agrárium minden szintjét képviseli. A testület javaslattevő, véleményező jogkörrel segíti majd a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadással kapcsolatos hatósági munkát. A grémium tagjait az agrárminiszter nevezi ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatára.

 

 

Programajánló

2019. szeptember 21., szombat, 10:00
Helyszín: NAIK GYDKI Újfehértói Kutató Állomás 4244 Újfehértó Vadastag 2.
2019. szeptember 27., péntek, 15:00 - 18:00
Helyszín: NAIK - Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (ÉKI) 1022 Budapest Herman Ottó út 15.
2019. október 30., szerda
Helyszín: NAIK - Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet (ÁTHK) 2053 Herceghalom Gesztenyés út 1.
2019. október 30., szerda, 09:30
Helyszín: NAIK - Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet (MBK) 2100 Gödöllő Szent-Györgyi Albert utca 4.
2019. november 5., kedd, 09:30 - 15:15
Helyszín: Agrárminisztérium Kupolaterem 1052 Budapest Apáczai Csere János u. 9.
2019. november 6., szerda, 10:00
Helyszín: Körmendi Kulturális Központ 9900 Körmend Berzsenyi Dániel u. 11.