Helyzetértékelés a Cseresznye- és meggy tanácskozáson
kormány.hu; NAIK – 2017. június 9., péntek, 15:45

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének Cseresznye- és meggy tanácskozásának és fajtabemutatójának megnyitóján Dr. Gyuricza Csaba főigazgató örömét fejezte ki, hogy Magyarország egyik legnagyobb cseresznye és meggy témájú rendezvényének hazánk legnagyobb, agrárkutatást folytató intézménye, a NAIK adhat otthont. Hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt években örvendetesen növekedett, az adottságaink pedig kiválóak, így komoly tartalékunk van ahhoz, hogy jelentős eredményeket tudjunk produkálni a jövőben is.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A főigazgató szavai szerint kutatás, fejlesztés és innováció nélkül nem beszélhetünk gazdasági növekedésről és ez a mezőgazdaságra különösen érvényes. A meggy és cseresznye kutatás területén a NAIK intézményrendszerében folyamatos a munka, amellyel az ágazat versenyképessége fokozatosan tovább javítható. A termelés nem érhet véget a szüretnél, különböző posztharveszt technológiákkal, innovatív csomagolástechnológiák kifejlesztésével kell hatékonyan segíteni az ágazatot. Ezen kutatások központja a Gyümölcstermesztési Kutató Intézet, azonban a kutatóintézetek szoros együttműködése – jelen esetben az Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet és a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet – a fejlesztéseket a teljes termékpályán, különböző irányokba teszik lehetővé.  Jelenleg is komoly erőforrásokat összpontosítunk annak érdekében, hogy a meggy és cseresznye ágazat versenyképessége erősödni tudjon, ezáltal jövedelmezőbb legyen a gazdálkodók tevékenysége ezen a területen is – fejtette ki Gyuricza Csaba.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár előadásában hangsúlyozta: a meggy a második legfontosabb gyümölcskultúránk az alma mögött, de a cseresznye is igen közkedvelt a magyar fogyasztók körében.  Kiemelte, hogy 2016-ban a kertészeti ágazatok kibocsátása 348,5 milliárd forint volt, ezen belül a friss gyümölcsök kibocsátása 89 milliárd forint. Ez 13,3%-a, illetve 3,4%-a a teljes mezőgazdasági kibocsátásnak. Az ágazat tehát évről évre jobban teljesít.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a meggy termőterülete hazánkban mintegy 13 ezer hektár, éves termésmennyisége az elmúlt 10 évben az 50 és a 85 ezer tonna között ingadozott. Magyarországon az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás az elmúlt években jelentősen emelkedett, 2010-ben 37,8 kg-ot fogyasztott a magyar lakosság, míg 2015-re ez már 45,8 kg-ra tehető. A Földművelésügyi Minisztérium célja növelni, de minimum stabilizálni a termelést; a piacot és a jövedelmezőséget - hangsúlyozta Czerván György.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.