Ghánai delegáció szakmai látogatása a NAIK-ban
NAIK – 2019. augusztus 22., csütörtök, 09:52

Augusztus 11-től 17-ig háromfős ghánai tudományos küldöttség tartózkodott Magyarországon. A küldöttséget augusztus 14-én fogadta Dr. Gyuricza Csaba főigazgató.

A delegáció tagjai Ghána agrár kutatóintézeteinek hálózatát képviselték (Council for Scientific and Industrial Research); prof. Paul P. Bosu általános főigazgató, prof. Daniel A. Ofori az erdészeti kutatóintézet igazgatója  és Emmanuel O. Brakoh gazdasági igazgató. A megbeszélés fő témái azok a jelenleg is zajló ghánai fejlesztések voltak, amelyek a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szakmai közreműködésével valósulnak meg az afrikai országban, továbbá szó esett a két ország között működő fiatal kutatói program további erősítéséről is.

A vendégek szakmai útjuk során először az ERTI-ben végzett kutatásokkal ismerkedtek meg, ennek során többek között felkeresték a bajti csemetekertet, ahol áttekintették az ültetvényes gazdálkodás szaporítóanyag-ellátását, majd tanulmányoztak egy energetikai faültetvény rendszert. Ezt követően Ukkon és Gógánfán ipari ültetvényeket látogattak meg. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. Sárvári Erdészetében az őshonos erdők fenntartható gazdálkodásával és az ehhez kapcsolódó kutatásokkal ismerkedtek. Egy családi méhészet meglátogatása során pedig bepillantást nyerhettek az ágazat hazai helyzetébe is. Végül a Kámoni Arborétumban az Ökoturisztikai és Oktatási Központ tevékenységét tekintették át. A vendégek érdeklődésének középpontjába az ERTI klímaváltozással kapcsolatban kidolgozott szempont- és döntési rendszere és ennek hazájukban történő alkalmazhatósága került.

Az ÖVKI-nél tett látogatás során a ghánai szakemberek megismerhették a hazai vízgazdálkodás feladatait, kihívásait és jövőbeni fejlesztési irányait. Felkeresték a liziméter telepet, ahol megismerhették az ott folyó kutatások tudományos követelményrendszerét,  a műszaki telepen pedig tájékoztatást kaptak az energiaültetvények, a szennyvízöntözés és az agrárerdészet témaköreiben folytatott kutatásokról.

A küldöttség magyarországi tartózkodása alatt felkereste a HAKI, a Gabonakutató, a ZÖKO és az SZBKI kutatóállomásait és telephelyeit is.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.