Elindították a tudást és az oktatást segítő "Gödöllői Program"-ot
nak.hu – 2018. június 8., péntek, 13:35

A 12 kutatóintézetet összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és az Agrárminisztérium elindította a „Gödöllői Programot”, amelynek célja az agrár-felsőoktatás és az agrárkutatás közös együttműködése, ezzel együtt a magyar mezőgazdaság versenyképesebbé tétele.

Tudás nélkül nem lehet sikeres a megújuló agrárium – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Gödöllőn. Hozzátette, fel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására, ezzel párhuzamosan pedig meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást.

A tárcavezető közölte, a szakemberek munkáját nézve, kiváló példát látott Gödöllőn a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) működésében, amely 12 szerteágazó kutatóintézetet integrál magában, mégis remekül tudnak együttműködni. Hozzátette, megismerkedve a vezetőikkel, megtapasztalta, hogy megértették, milyen plusz energiákat tud felszabadítani a különböző tudományágak együttműködése. Úgy vélte, növelni kell a magyar kutatók hazai megbecsülését, és ki kell használni azt a szellemi potenciált, amely a magyar agrárkutató intézetekben van. Ez a széles körű együttműködés jelenti a „Gödöllői Program”-ot, amelyet jelképesen most indítottak el. A tárcavezető szerint ez pedig végső soron a magyar agrárium versenyképességének javulását eredményezheti.

Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója elmondta, hogy intézményükhöz országosan 12 kutatóintézet és négy gazdasági társaság tartozik, amelyek lefedik az agrárium minden területét. A főigazgató három fontos kutatási területet nevezett meg, amelyek meghatározzák munkájukat: a precíziós gazdálkodás, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás és a kedvezőtlen hazai adottságú területek – amely mintegy 800 ezer hektár – hasznosításának a lehetőségei. A főigazgató közölte, igazodva ahhoz a miniszteri szándékhoz, hogy erősítik az öntözésfejlesztést, a NAIK kezdeményezi, hogy létrejöjjön egy önálló öntözési kutatóintézet.

A sajtótájékoztató végén a NAIK stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Vitafort Zrt. Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt.-vel és a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.-vel, amelynek Nagy István mint miniszter elvállalta a védnökségét.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.