Cseresznye- és meggy szakmai nap Elvira-majorban
NAIK – 2019. június 16., vasárnap, 09:01

Az MKSZN Nonprofit Kft. hagyományosnak tekinthető Cseresznye és meggybemutató szakmai rendezvényén hangsúlyozták, hogy a mostani Uniós fejlesztési ciklus, melynek a vége felé járunk, kedvező eredményeket hozott a korszerűsítésben. Az eseményen megismerkedtek a résztvevők a jelenlegi hazai ágazati helyzettel, a kedvelt fajtákkal, illetve a termesztési jellegzeteségekkel.

Idén ismét a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Elvira majori kísérleti telepén szervezték meg a szokásos Cseresznye és meggy konferenciát, melynek szervezését ezúttal az MKSZN Kft vállalta magára. Makay Miklós telepvezető nyitó szavai után Dr. Gyuricza Csaba főigazgató köszöntötte a megjelent termesztőket, kollégákat, társintézmények és szakmaközi szervezetek munkatársait.

Beszédében kitért arra, hogy a biológiai alapok tekintetében jól állunk, a meggytermesztés ma gyakorlatilag szinte 100%-ban magyar fajtákon alapul. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben az öntözés fejlesztése és az ültetvények korszerűsítése fontos feladat, melyre a következő ciklusban európai uniós források állnak majd rendelkezésre. Várható a jogszabályok egyszerűsítése is. A főigazgató elmondása szerint a mostani Uniós fejlesztési ciklus, melynek már a vége felé járunk, nagyon kedvező eredményeket produkált, hiszen 10 milliárdok álltak rendelkezésre ahhoz, hogy az ültetvényeket korszerűsíteni lehessen. Kiemelte az ültetvénykorszerűsítést és öntözőrendszerek kialakítását is, melyre a jövőben összességében mintegy 170 milliárd forint áll majd nemzeti forrásból rendelkezésre. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ fontos szerepet tölt be Magyarországon a gyümölcs előállításban, nemesítésben, új fajták előállításában. A főigazgató elmondása szerint a biológia alapokkal kapcsolatos kérdésekben az intézményrendszeren belül folyamatosan vannak a gyakorlatban használható eredményeink. Ha meggytermesztésről van szó, akkor a hazai termőterületet a hazai fajták fedik le majdnem 100%-ban. Cseresznye tekintetében is hasonló a helyzet, körülbelül 80-85% a lefedettségünk. Manapság rengeteg nemesítési kihívásnak kell megfelelni, melyek javarészt a klímaváltozásból, az új technológiák megjelenéséből fakadnak. A főigazgató arról is beszámolt, hogy Magyarországon a gyümölcstermesztés részesedése az agrárium kibocsátásnak 13-14%-a, azonban minden adottságunk megvan ahhoz, hogy tovább tudjon növekedni az ágazat eredményessége.

Kelemen Péter a NAK képviseletében a csonthéjasok piaci helyzetéről tartott átfogó ismertetést. Bevezetőjében elmondta, hogy a meggy piacon Európa 4 fő piaci szereplője közül Németország importőr, az előállításban Lengyelország, Szerbia (lé- és fagyasztott termék) és Magyarország (konzerv meggy) játszik szerepet. 2019-ben a tavalyihoz képest 40%-al elmarad a termés, emiatt várhatóan magasabb ár lesz jellemző. A cseresznye termőterület Magyarországon, a legfontosabb fajták a Vera és a Carmen. Dr. Apostol János nemesítő elmondta, hogy a Kutatóintézetben 70 éve folyik cseresznye és meggy nemesítés. Bemutatta az elmúlt években szelektált ígéretes hibrideket. A nemesítésben kritérium a húskeménység, méret (korai fajta lehet kisebb is), BRIX érték (minimum 14) minél magasabb, annál jobb a tárolhatóság, a rezisztencia és a szüreti ablak szélesítése. A NAIK Érd-Elvirai kísérleti telepén ma közel 20.000 hibrid van elültetve, ebből jelenleg 4000 terem. Dr. Takács Ferenc (NAIK) a meggytermesztés piaci kihívásairól beszélt. Elmondta, hogy a meggytermesztés kis területen is jó árbevételt biztosíthat. Sajnos még mindig szinte 100%-ban a sajmeggy az alany. Dominál az Érdi bőtermő és az Újfehértói fürtös, de a Petri, Éva és Eszter is népszerű. Hagyományos termesztésben jellegzetes koronaforma a gömb, nagy térállással, intenzív termesztésnél a szabad orsó és a karcsú orsó, öntözéssel és vegetatív alanyokkal. A fény jobb kihasználására szolgál, ha minél kisebb a belső, passzív zóna. A gépi metszés egyre terjed. Csizmadia György cseresznyetermelő elmondta, hogy a piac igénye az extra minőségű cseresznye, csomagolva. Ideális az lenne, ha 6-8 héten keresztül tökéletes és egyforma minőségű cseresznye teremne. Az áruházláncokban túl nagy a gyümölcs kínálat ma egész évben, ez nehezíti a friss cseresznye értékesítését. Külföldi sikeres példát bemutatva, intenzív promóció segítene a fogyasztói szokások átalakításában. Makay Miklós (MKSZN Kft) bemutatta az Érd-Elvirai telephelyen nemrég létrehozott és hamarosan működő diagnosztikai laboratóriumot. Elmondta, hogy mind a faiskolában, mind az ültetvényekben rendszeressé teszik a jövőben a vizuális szemlézést és a laboratóriumi diagnosztikai vizsgálatokat. Ez a labor szolgáltató labor is lesz, mely része a növényvédelmi és diagnosztikai szaktanácsadói munkacsoport jövőbeli tevékenységének. Szabó István (Pro-Feed Kft) elmondta, hogy a növények egyensúlyra törekednek, így valamennyi biotikus és abiotikus stressz tényezővel szemben próbálnak védekezni.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.