120 éves az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet
NAIK – 2017. június 2., péntek, 09:45

„A fenntartható állattenyésztés Herceghalomból nézve” címmel rendezett konferenciát a NAIK ÁTHK, annak tiszteletére, hogy az intézmény – és jogelődjei – története immár 120 esztendőre tekint vissza.

Az eseményt Gyuricza Csaba főigazgató nyitotta meg, ezután Dr. Rózsa László, Dr. Horn Péter, Dr. Kovács Melinda, Dr. Schmidt János, Dr. Wagenhoffer Zsombor, Dr. Anton István, Dr. Fébel Hedvig és Dr. Zsarnóczay Gabriella tartott előadást.

Gyuricza Csaba a megnyitójában kifejtette, hogy a közeljövő rengeteg kihívást tartogat az állattenyésztés számára, hiszen egy olyan intenzív időszak előtt áll a világ agráriuma, ami talán a mezőgazdaság első és második forradalmához hasonlítható. Robbanásszerű változásokat kell megélnünk, elsősorban a digitalizáció és az informatika fejlődésének köszönhetően - és ez alól a hazai agrárium sem vonhatja ki magát. Ezzel a felgyorsult tempóval kell tartani a lépést, ebben pedig nagyon komoly szerep hárul a hazai állattenyésztőkre és az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet valamennyi munkatársára. Magyarország kiemelt szerepet szán a jövőben az állattenyésztési kutatásoknak, célunk, hogy a herceghalmi kutatóintézet a hazai állattenyésztés motorja, irányítója legyen az elkövetkező időszakban. Nagyon sok konkrét elképzelés és fejlesztési cél körvonalazódott, többek között kialakítás alatt van egy mesterséges termékenyítő bázis, amelynek küldetése, hogy éves szinten lehetőség legyen akár 500.000 sertéssel növelni a hazai állományt. 

A globális helyzetre kitekintve a főigazgató hangsúlyozta, hogy az európai és hazai agrárium igazi konkurense az USA mellet, már sok szempontból a Távol-Kelet. Keleten gyorsan felismerték, hogy a mezőgazdaság folyamatosan csúcstechnológiai ágazattá válik, csak az tud versenyképes lenni, aki komoly fejlesztéseket eszközöl. Ebből a szempontból bátran kijelenthetjük, hogy korunk a mezőgazdaság harmadik forradalmaként is felfogható, mert ilyen dinamikus fejlődésen keresztül talán a 18. század óta nem ment át a világ. 

Gyuricza Csaba arról is tájékoztatta a résztvevőket, hogy kormányzati szinten kidolgozás alatt van a Nemzeti Fehérjetakarmány Program. A program célja, hogy Magyarországnak ne a külpiacokról kelljen biztosítani fehérjenövény-ellátását, így függetlenítsük magunkat a GMO-s állati takarmányokat is tartalmazó külső piacoktól. Azt szeretnénk elérni, hogy a hazai élelmiszergazdaság számára szükséges fehérjemennyiséget inkább itthon, GMO-mentes környezetben termeljük meg – zárta gondolatait a főigazgató.

Beszámoló a 120 éves NAIK-ÁTHK jubileumi rendezvényéről

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.