Intézeti Kutatói Nap Cegléden
2017. március 1., szerda, 16:00

Hagyományteremtő céllal került megrendezésre az Intézeti Kutatói Nap 2017. február 28-án, a Ceglédi Kutató Állomáson, a Gyümölcstermesztési Kutatóintézet szervezésében.

A rendezvény alkalmával az intézet munkatársai bepillantást kaphattak a különböző telephelyeken, más-más munkacsoportban dolgozó kollégáik munkájáról. A tematikus napon valamennyi fő kutatási projektet egy-egy előadó képviselt, így a részvevők átfogó képet kaphattak az intézetben folyó munkáról.


 

Gyuricza Csaba, a NAIK mb. főigazgatója köszöntőbeszédében örömét fejezte ki, hogy a kutatói napon mind a 4 kutatóállomás munkatársai szép számmal megjelentek. Kiemelt támogatásáról biztosított minden olyan rendezvényt a jövőben, amely elősegíti, hogy az intézményrendszerben folyó értékteremtő munkát szélesebb körben is ismertebbé, elismertebbé tegyük. Bejelentette, hogy a NAIK kutatói eredményeit összegző kiadvány fog készülni, amely várhatóan a 2017-es OMÉK-on kerül majd bemutatásra. A mindennapi munkavégzés kapcsán kiemelte, hogy a készülő Szervezeti és Működési Szabályzat elsődleges célja, hogy a lehető leghatékonyabban segítse az operatív munkát. A költségvetés alapelve is szorosan ehhez alkalmazkodik, így a szakpolitikai célokat a leghatékonyabban szolgáló projektek a jövőben kiemelt támogatásra számíthatnak.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.