Innovatív fejlesztések és az értékek megőrzése – XLI. Halászati Tudományos Tanácskozás
2017. június 19., hétfő, 10:00

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ szarvasi Halászati Kutatóintézete idén 41. alkalommal adott otthont a Halászati Tudományos Tanácskozásnak. A kétnapos ágazati szintű tanácskozást június 14-én Dr. Gyuricza Csaba főigazgató és Halasi-Kovács Béla intézetigazgató nyitotta meg. 

A főigazgató hangsúlyozta, hogy jól ismeri, és egyetért a magyar halásztársadalom fejlesztési törekvéseivel; a termelés, ezzel együtt a hazai halfogyasztás növelésével, a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításának igényével. A főigazgató szavai szerint kutatás-fejlesztés és innováció nélkül érdemi gazdasági növekedés nem lehetséges. Halasi-Kovács Béla, a HAKI most kinevezett intézetigazgatója beszédében kiemelte, hogy az alapkutatási feladatok mellett a kutatóintézet eminens célja lesz a jövőben az ágazati fejlesztés során azonnal hasznosítható alkalmazott kutatások, innováció végzése, a hatékonyabb tudás- és technológiatranszfer. Hangsúlyozta továbbá, hogy a HAKI csak akkor lehet sikeres a hazai ágazati fejlesztés területén, ha az évtizedes múltú kapcsolatait felélesztve újból nagyobb szerepet vállal a nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs hálózatban regionális kutató központként. 

A megnyitók után Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes államtitkár, Szépe Ferenc, a mezőgazdasági főosztály vezetője, és Dr. Kulcsár László a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke köszöntötte a közel százhetven résztvevőt. A tanácskozáson egyaránt jelen voltak a hazai halgazdálkodási kutatás, valamint oktatás szakemberei, az egyetemi doktoranduszok és hallgatók, a gazdálkodók, de az ágazat életében fontos szerepet játszó külső partnerek is: a nemzeti parkok és a vízügyi igazgatóságok képviselői.

A tanácskozás plenáris üléssel kezdődött, ahol első előadóként Dr. Réczey Gábor Mezőgazdasági és Halászati Szakdiplomata egy európai uniós kitekintő és tájékoztató előadást tartott az ágazati szereplők számára. Dr. Szűcs István a Magyar Akvakultúra és Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) általános elnökhelyettese előadásában a halgazdálkodási ágazat jelenlegi helyzetének értékelésén túl bemutatta az ágazatot érintő problémákat, kihívásokat és lehetőségeket. A harmadik plenáris előadásban az ágazat statisztikai adatgyűjtéséről és ennek keretrendszeréről adott tájékoztatást Dr. Juhász Anikó az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgató asszonya. A szekcióülések felölelték az innovatív akvakultúra fejlesztés, az állategészségügy, haltakarmányozás és a haltermelés gazdasági és társadalmi vonatkozásait. A konferencia kiemelt témája volt a koi herpeszvírus kérdésköre. A konferencia az új szervezeti felépítésben és az elmúlt évek változásai mellett is a folyamatosságot, és a kialakult hagyományok tiszteletét tükrözte.

A HAKI Napok előadásainak és posztereinek anyaga teljes terjedelemben megtalálhatók a rendezvény honlapján.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.